Versek

Bóta Luca: Anyák napjára

Gyere, ülj az ágam szélére,
                            mesélj!
Mesélj a világról, a Napról
                            és a Holdról!
Gyere, ülj az ágam szélére,
                            mesélj!
Mesélj az emberekről és
                         az állatokról!
Gyere, ülj az ágam szélére,
                            mesélj!
Mondj egy olyan mesét,
amely csak rólad szól és
                             rólam!


Anyák napjára

 Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam,
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!

Ambrózy Ágoston: Köszöntő

Mit mondjak, daloljak

én édesanyámnak,

kedves ünnepére,

édes ünnepére?

Ahogy rágondolok

gyöngyvirág-kezére,

kankalin-szemére,

fáradt kis fejére,

szép piros szívére,

ahogy én őt látom,

szavam nem találom –

átölelem – feje,

ölébe fektetem.

Mit mondjak anyukám,

mit mondjak teneked?

ó, de jó, hogy én a

gyermeked lehetek!

Hogy köszöntselek fel?

baracklekvár volna,

avval írnék verset,

attól édes volna,

málnával cukroznám,

meggyel kifesteném,

hozzád pitypalatty – fürj

szárnyán repíteném,

Kék égen, napfényben

zengene, szállana,

örömöm lenne a

muzsika dallama.

Jaj ilyen köszöntőt

dalolni nem tudok.

olvasd el, anyukám

azt, - amit gondolok!

Benedek Elek: Anyák napjára

Virít az ibolya

a zöldülő gyepen.

Itt van a szép tavasz,

Ragyogó fényesen,

Szép tavasszal megjött a

te napod anyám.

Ibolyákkal köszöntelek

e szép nap hajnalán.

Benedek Elek: Édesanya nevenapján

Édes anyám rózsafája,

Kis madárka szállott rája.

Zeng belé az egész határ

Úgy dalol az a kismadár.

Kis madárka, kis madárka,

Szállj le házunk ablakára!

Hallgasd meg, mit szívem dobog,

Szebb lesz, hogyha azt dalolod.

Az én szívem dobogása:

Édes anyám imádása.

Szava nincsen,

dala nincsen,

De meghallja a jó Isten.

Az én szívem dobogása:

A jó Isten imádása.

Ő hozzá küldöm imámat:

Tartsd meg az én

Jó anyámat!

Benjamin László: Most én ébresztenélek

Most én ébresztenélek, anyám, ahogy te engem,

míg iskolába jártam, mikor dolgozni mentem.

Nyár fecske-suhanása, tél varjú károgása,

vekker rikácsolása föl nem vert volna engem.

Halkabban szólt a törvény, hajnali suttogással,

mégse bújhattam el az álom senki-földjén.

És este kivallattál? mi bánt, mi baj, mi történt?

Mért voltál olyan kíváncsi kedvetlen válaszaimra?

Történt valami – úgyis föl kellett kelni másnap!

Valóság őrszeme, ábrándtalan anyám,

fölém hajoltál, hívtál. álmaimon kaput nyitó.

A hűvös kőre léptem, sorakoztak a tárgyak,

s Atlantisz mindenestül a mosdóvízbe süllyedt.

Barátaim már vártak; s nagy karéj kenyerek,

s tea, hasas bögrében, a konyhaasztalon.

És te sarkamban egyre, mozgattál, örök-mozgó,

sürgettél: el ne késsem! Hát honnan? és miről?

Nem kelthetlek föl. Alszol; és nem tudsz semmiről

Bihari Klára: Anyuka

Szép jó reggelt! Felébredtem…

Mennyi újság, új csoda!

Paplanomon szellő játszik,

Ujjam közt fény … Anyuka!

Indulunk már. Vár a nagy tér,

Jószagú a friss ruha,

Kip-kop … felbukkan a hinta

Száll magasra … Anyuka!

Nem játszom már. Megéheztem.

Sült hús, kenyér, jó puha,

Gyümölcs nedve, édessége,

A tej íze … Anyuka…

Esteledik. Holdra-égre

Ráterül egy nagy suba,

Álom motoz a sötétben

Lágy ujjakkal … Anyuka!

Boda Margit: A mamám

Hol van az a bájos asszony

csillagszemű, karcsú, barna –

keze alatt, mint a szalma,

égett, pattogott a munka.

Hol van az a bájos asszony

Cak a rabló idő tudja,

Mint késő ősz a gyümölcsöt

lassan, lassan megaszalta.

Szemüveggel ráncos arcán

A szoknyámat öltögeti,

Olyan aprón, oly gondosan

a szívét is beleölti.

Az ő szíve szeretettel,

Terítve van most is színig –

Aszalt gyümölcsben a cukor

Kristályosan lerakódik.

Megcsókolom fonnyadt kezét

Mellyel szoknyám varrogatta –

Visszanéz rám bíborfénnyel

A hanyatló nap sugara.